Margit Medical Center
„Azt szeretnénk elérni, hogy a betegek burokban érezzék magukat, ne pedig egy kórházban, hogy amennyire lehet csökkentsük az ideérkezésük okából fakadó félelmüket.”
Ez volt az első és egyik legfontosabb indító mondat a Margit Medical Center belső tereinek tervezéséről szóló megbeszélések egyikén. Ekkor még csak egy munkacímen futó projektről beszéltünk, később a belső tér stílusával együtt a nevet, logót, és a teljes arculatot közösen alakítottuk ki. A recepció és közlekedő terek bútorait pedig ezek után a korábban meghatározott stílushoz igazítva terveztük meg, válogattuk ki.
Az üzleti célú tervezések során is fontosnak tartjuk a megbízók személyes kötődését a projekthez, azt valljuk, hogy ilyen esetekben tudunk igazán jó tervezői segítséget nyújtani. Jelen esetben mindez adott volt: a megbízói oldalról nem csak a beruházókkal, hanem a későbbi felhasználó orvosokkal, asszisztensekkel is tudtunk egyeztetni a tervezés során. Az indító gondolaton túl azt az igényt is megfogalmazták, hogy a betegek biztonságérzete mellett, az őket körülvevő szakemberek számára is otthonos, nyugalmat sugárzó, szép környezetet szeretnének teremteni, ahol professzionális keretek között végezhetik a munkájukat.
A közel 8 hónap alatt, ami az első beszélgetés és a megvalósulás között eltelt, egyeztettünk a megbízón túl az épület bérbeadóival, építészekkel, orvos szakértőkkel, különféle speciális szakági tervezőkkel, grafikussal, hogy mindannyiunk közös munkájának eredményeképpen létrejöjjön egy olyan megfizethető, ugyanakkor magas színvonalú orvos diagnosztikai központ, ahol az átlagember számára is elérhető profi orvosi szolgáltatást nyújtanak. Mindez barátságos, letisztult, kellemes környezetben, hogy a betérő betegek a várakozási idő alatt is biztonságban érezzék magukat.