Balaton parti nyaraló

Sokan járunk ugyanabban a cipőben, amikor egy nyaralóra vágyunk. Lehetőleg ne terhelje meg túlságosan a büdzsét és lehetőleg ne egy újabb terhet jelentsen, hanem “gyorsan, jót”

Mi a Geppettoban azt valljuk, hogy inkább a tervezőasztalon változtassunk többször, mert az kevésbé költséges, fájdalmas és frusztráló. Általában minden megoldást megnézünk, ami felmerül, hisz papíron olcsóbb változtatni, mint pl. egy komplett konyhabútort újragyártatni. Az ügyfél gyorsan tudott dönteni a kérdésekben, azonban a tervezés sok mindenre kiterjed és sokkal összetettebb, mint azt sokan elképzelik és ez itt is beigazolódott.

A funkciót fel kell “öltöztetni”, a megrendelőnek az álmennyezet és a világítás nagyon fontos szempont volt,  “OKOS” led megoldások kerültek beépítésre, aminél komoly gépészetet kellett elrejteni, ahol a hűtés-fűtés a háttérben csendben”dolgozik”.

A konyha és az étkező központi kérdés volt, hisz gyakran a barátokkal főznek együtt, ezért igény volt, hogy az előkészületek közben egy helyen legyen a társaság. Így alakítottuk ki a konyhaszigetet és elé a gyönyörű Vitra asztalt.

A fürdőnél az igény inkább egy impozáns tusolóra esett leülő paddal, mint egy kád. (hisz arra ott a Balaton. ? ) Az ülő padot  egyedire alakítottuk ki, saját kényelemre formálva. A kivitelezővel nagyon jó volt együtt dolgozni, imádta, ha valami extra dolog volt. Mindenben a megoldásokat kereste, a kiviteli terveket megformálta a valóságban is.

A hálószobánál azt az igényt tartottuk szem előtt, hogy lehetőség szerint egy extravagáns hotel szobához hasonlítson. Megnéztük 3 verzióban, hogy mutatna, ha sötét szürke fényes lenne a bútor, vagy ha furnéros fa burkolatú, de egyértelműen megmutatta, hogy a kis fa furnérral kombinált fehér festett felületek nagyon szépen mutatnak, háttérben a Tihanyi panorámával. ?

Azt gondolhatjuk, hogy pár helységről van szó és minden hamar megvan, azonban a kisebb terek is igénylik a jó ötleteket, az időt és a törődést, hogy minden pontosan szolgálja a megrendelő egyediségét és igényeit.