5 gyerek, 2 új lakásból 1 egyesített családi tér
Ezúttal is egy érdekes feladattal kerestek meg minket az ügyfelek. Két lakás összenyitásáról volt alapvetően szó. Mivel új építésű társasházról beszélünk, a beruházó bár nagyon együttműködő volt, de több dologban megkötötte a kezünket. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az öt gyerekes család arra vágyott, mindenkinek saját kis zuga legyen, ahova elvonulhat, de legyenek nagy közösségi terek is, pl. egy olyan kanapé, amin mind együtt tudnak filmezni.
A szülők egy saját „birodalomra” vágytak, ahova vissza tudnak vonulni. Azt szerették volna, hogy úgy érezzék magukat, mintha egy szállodában lennének, ahol teljesen ki tudnak kapcsolni. Nagy, puha háttámlás ágy, meleg, földszínek egy kis „csillogással” volt az elképzelés.
Fotó és videó: Hlinka Zsolt
"A legelején nagyon jól összefoglalták az ügyfelek, mit szeretnének, és ehhez pontosan tartották is magukat. Hihetetlen így utólag visszaolvasva az első jegyzeteimet, hogy mennyire az valósult meg, amit megálmodtak. Végig nagyon gördülékenyen ment a közös munka. Nagyon jó élmény volt a beruházó csapattal is az együttműködés, a saját kereteiken belül rugalmasak és segítőkészek voltak mindenben. Számukra is az ügyfél elégedettsége volt a legfőbb cél, ezért jól szót értettünk egymással."
Belsőépítész tervező: Kalcsó Kitti