Bizonyára ti is jártatok már Budapesten úgy, hogy kíváncsiak lettetek volna egy-egy épület történetére vagy szerettetek volna többet megtudni a lakókörnyezetetekről. Az embernek gyakorlatilag eszébe sem jut az, hogy egy városnéző túrára elmenjen a saját városában. Pedig mennyivel büszkébb is lehetnél, ha ismernéd a saját környezeted kultúráját.
Az ImagineBudapest városnéző túrákat szervez bárkinek és pont az a célja, hogy a városnak olyan arcát is megmutassa az itt élőknek, vagy az ide látogatóknak, ami mellett nap, mint nap elszaladunk, de észre sem vesszük, amik körbevesznek minket. Kalcsó Kitti belsőépítész tervezőnk 2009 óta vezet túrákat a cég alkalmazásában, melyet a hobbijának tekint és a mai napig élvezettel vesz részt egy-egy sétán, mellyel ő maga is többet és többet ismer meg Budapestből. Nemrég gondoltunk egyet és felkértük, hogy vezessen végig minket is egy ilyen sétán.
A Vendégségben egy igazi Mágnásnál fantázianevű sétán egy bérpalotába látogattunk el, ami első látásra bérháznak tűnik, pedig palota, mert itt élt hajdanán Emőkei Emich Gusztáv, akinek az Édesapja alapította az Athenaeum Részvénytársaságot, a könyvkiadó vállalatot, mely ma is működik.
Érdekesség lehet belsőépítészeti szempontból a ma is meglévő márvány oszlopok az előtérben, a festett üvegablak hiányos, de csodaszép egyedi színekben pompázó részei, a Velencéből elhíresült mozaik padló, a fa fogódzók végén lévő oroszlánfejek, az első emeleti impozáns 3 osztatú fa bejárati ajtó, a cselédlépcsőház, mely szépsége vetekszik a főlépcsőházzal és olyan magával ragadó az orsótér húzása, hogy sokszor filmeket is forgatnak is.

A sétán szereplő korabeli kellékek közül Lak Edina tervezőnk fel is próbálta a csipkegallért, amivel anno, a múlt századfordulón a hölgyek feldobták a ruháikat. A ház egyébként 1896-ban épült.
Köszönjük Kittinek, nagyon jól éreztük magunkat, rendkívül sok érdekességet láttunk, hallottunk.