A Next-lab és a G-lab (a Geppetto Design Studio Jövőkutató részlege) közös, legújabb koncepciói az építészet, belsőépítészet és a képzőművészet szerelemgyerekei.
Az Interaktív építészeti alkotások az emberrel és az épülettel harmóniában működnek, innovatívak és környezetbarát megoldásokat is hordoznak,szem előtt tartva a fenntartható fejlődést, emellett pedig emlékezetessé és könnyen beazonosíthatóvá tesznek minden teret, ezáltal növelve a beruházások értékét. Fő működésbehozójuk és „motorjuk” az emberi jelenlét, maga az ember. Segítenek kikapcsolódni pár percre, vagy éppen közös munkára ösztönöznek. A gyönyörködtetést szolgálják és előidézik az úgynevezett POW!-élményt, ami a projektek munkacíme is egyben. Megvalósításukat közösségi terekbe, irodaházakba, iskolákba ajánljuk.
Hangmoha (hangmegjelenítő fal)
Egy térben tartózkodó emberek által keltett hangokat jeleníti meg. A hangok forrásának helyétől, a hangok intenzitásától és a hangmagasságtól függően folyamatosan változó mintázat rajzolódik ki akár a teljes falfelületen. A megjelenítés technikája lehetővé teszi, hogy a hangesemények képei emlékszerűen megmaradjanak, késleltetve múljanak el a hang megszűnése után.
Ezzel a megjelenítési módszerrel megszűnik a kijelzőkre jellemző pixelesség, tükröződés vagy fényforrás jelleg. A fal hagyományos, festett felületnek tűnik, de a mintázat tetszőlegesen vezérelhető, így állandóan változó, mozgásban lévő, murális képzőművészeti alkotást kapunk.
Dive!:
Alapja egy projektorként szolgáló világító test, amiben a különleges lencsék közé folyadék kerül. A készülékben lévő motort mozgásérzékelővel szereljük fel, és ez hozza rezgésbe a folyadékot, ahogy a fény átvilágít ezeken a lencséken és a folyadékon, a folyadék minden apró rezdülésre megmozdul, ezzel megváltoztatva a fény útját és új képet rajzol ki a felületen.