Projekt

Pilisi ház bővítés, átalakítás

Mit tegyünk akkor, ha a házunkban egy idő után sehogyan sem stimmelnek a terek és többször nekifutottunk már az átalakítás gondolatának, de még mindig nem találtunk megoldást, sőt már a kedvünk is elment az egésztől? Ha már annyira utáljuk a gépészeti kiállásokkal tűzdelt előszobánkat, hogy vendéget hívni sincs kedvünk, csak akkor, ha grillpartit szervezünk és közvetlenül a kertbe érkeznek. Ha már le se ülünk a nappaliban, mert nem élvezzük azt a teret, de nem tudjuk mi a hiba.

Fogadjunk fel egy belsőépítész tervezőt! Igen ám, de van olyan, hogy a családi kupaktanács egyik része van csak elkötelezve ezen ötlet mellett. Így kezdődött Pilisben lakó ügyfeleink esete, ami valljuk be, az átlag magyar otthonokat tekintve igen általános képet fest. Ők végül döntöttek és belevágtak, így utólag nézve pedig nagyon örülnek, hogy rászánták magukat.

A Geppetto senior belsőépítész tervezője, Pallaghy Kata vette kezelésbe a problémát, mely alapján a bejárat, konyha, nappali hármas már nyomasztó problémákkal keserítette meg a család tagjainak életét. Kata szerencsére meglátta a lehetőséget a házban és több alaprajzi variáció segítségével sikerült egy jól használható teret tervezni az amúgy is alig használt teraszrész beépítésével.

A terek az áthidalók és a különböző belmagasságok által okozott osztottságát rendezni kellett. Szerkezeti kérdésként merült fel, hogy a meglévő nyílásokat lehetséges e szélesíteni annyira, hogy térbe álló falfül nélkül is működjön. A hozzáépítésnek szerkezetileg és megjelenésében is együtt kell élnie az eredeti tömeggel.

A konyha kialakításánál egy merőben más megjelenés volt a cél. Az elkészült konyha meghatározó színvilágú szatén akril frontjaival és élbe ültetett rozsdamentes fogantyúival megadja a kívánt összképet. A megfelelő konyhavasalatok kiválasztásával és a rejtett helyek kihasználásával a konyhabútor sokkal többet ad a mindennapi életünkhöz, mint gondolnánk.

Az előszobában a mindenképpen szükséges gépészeti kiállások, osztó-gyűjtő, kapcsolószekrény, router “díszítette” a falat. A beépített bútorokkal sikerült a meglévő gépészeti, elektronikai berendezések esztétikus elrejtése olyan módon, hogy a bútorok funkcionálisan is tökéletesen működnek, kiszolgálják a család napi igényit. Került ide krétatáblás bútorfelület, kis mélységű szekrény, amelyben kihúzható akasztó ad megoldást a  vállfás kabáttárolásra.

A nappali egyik érdekessége a gardróbként elrejtett lépcsőlejáró, mely olyan mintha egy bútorba lépne be az ember.

Az eredmény végül egy jól használhat lakótér és elégedett család lett.

Itt látható az eredeti alaprajz és az új, megvalósult verzió:

Az alábbiakban pedig a megvalósult tér:

Átalakítás előtti állapot:

Kivitelezés közben:

 

Tervezők: Pallaghy Kata
Egyéb infó: Ház átalakítás, Otthonteremtőknek


Kattints és tudj meg többet a tervezési fázisainkról és kérj ajánlatot!

Back to top