Ti mondtátok – (ajánlóink)

Egy kis csokrot találsz itt azokból az írott visszajelzésekből, amiket tőletek kaptunk. Nagyon szeretjük őket olvasgatni és büszkén tesszük ki honlapunkra is, hadd lássa mindenki.

Azt gondoltam, határozott elképzeléseim vannak a lakásom kialakításával kapcsolatban, de utólag elmondhatom, ezt csak addig a pillanatig éreztem, amíg be nem léptem a Geppettoba és nem kezdtem el beszélgetni Elek Mártonnal. 10 perc múlva a tökéletes elrendezésűnek vélt lakásom falai zavartak az új elképzelések kialakításában. Megismertem a Geppetto életérzést: Kihozzák belőled a legjobbat, és az otthonodban látod viszont! J

Adrienn Kerepesi – Assistant to Istvan Sokorai – ARCADOM Zrt.

Annyi kisebb-nagyobb gondom, bosszantó hibák, nemtörődömségek stb. voltak szinte minden szakma részéről az építkezés alatt, hogy a veletek való “munka” olyan volt közben, mint egy relaxációs masszázs.

Ambrus Szabolcs - Külkereskedő

Nem kész sablonokat adnak el vevőiknek. Nem a saját világlátásukat erőltetik rá ügyfeleikre, hanem bevonják őket az alkotó munkába. Megismerik azok egyéniségét, életvitelét, intim szféráját, s mint egy jó pszichológus, kihozzák ügyfeleikből a legjobb énjüket a közös alkotás során. Így a végtermék az ügyfél hozzáadott értékeit is tartalmazza. Így az ügyfél sajátjaként tekinthet a végtermékre, mely végül is a sajátjává válik. A Geppetto kiváló személyi edző a kreatív alkotás folyamatában.

Dr. Fiák István / Fiák és Társa Ügyvédi Iroda / ügyvéd

A Geppetto értéket képvisel. Minden munkájukra jellemző az igényesség, törődés és odafigyelés – a bútorra és az ügyfélre egyaránt.

Pozvai Zsolt / Develor / A Develor Tanácsadó Zrt. / www.dvelor.hu / ügyvezető

A Geppetto-s srácokban az a jó, hogy nem akarják az ötleteiket feltétlenül rád erőltetni, ha látják, hogy vannak elképzeléseid. Rengeteg ötletük van persze, és ha tanácstalan vagy, rád is ontják őket, majd nagyon magabiztosan és rutinnal oldják meg a problémát, de amikor velük dolgoztam, mindig az volt az érzésem, hogy a végeredmény kettőnk közös munkája – ami ráadásul mindig egy csodálatosan kivitelezett és aprólékosan kidolgozott tárgy. Az ember tényleg érzi, hogy ők szerelemből készítik a bútorokat, minden egyes darabon gondolkoznak, mindig finomítanak rajta egy kicsit, hogy a végeredmény az adott célhoz leginkább illő, és a vásárlónak legjobban tetsző legyen.

Osvart Judit / HOME magazin / főszerkesztő

Szeretett penthouse lakásunk előnyei mellett hátránya, hogy nem túl szerencsés elrendezésű. Átgondolatlanul, egymással sem egyetértve vettük a lakást birtokba néhány évvel ezelőtt. Meg is lett az eredménye: káosz, folyamatos kellemetlenség érzés, itt-ott kallódó tárgyak „tonnája”, melyeknek lehetetlen volt helyet találni, ahogyan a magunk helyét sem leltük a lakásban.Ildikó fél szavakkal világít rá olyan hiányosságokra, amiket én nem ismertem fel, de évek óta szenvedek tőlük. Ugyanígy fél szavakkal kínál rá megoldásokat. Megérzi, hogy mihez ragaszkodunk és ötleteivel támogatja ezeket. Néha teljesen ellenkező „végleges” elképzelésekkel érkeztem hozzá de 2-3 félmondat és egy skicc után úgy éreztem: „Ez az, miért is nem jutott ez eddig eszembe, hiszen mindig erre vártam?!.”Ma már sok kis skicc elevenedett meg lakásunk sok-sok pontján.

Sarkadi Mónika

Először azt hittem, hogy a Geppetto egy híres olasz belsőépítész cég, de most már tudom, hogy nem az, hanem egy intelligens magyar cég. Ha a szakmai nívót nézem, akkor azt látom hogy G. megoldásaikban tágítják a lehetőségek határait. Ha az ügyféllel való kommunikációt nézem akkor a 70%-os hazai teljesítési színvonal mellett, a G. 99%-ot teljesít, /azért nem 100%-ot mert az hízelgés lenne/ Ha a kivitelezésről kell írjak, az a tapasztalatom hogy a gondosan előkészített munkát dekára kiszámított idő alatt végzik. És még valami, mindig akad Náluk egy-két üveg, valamely kifinomult terroir-rol származó bor.

Medveczky Kazimir / www.medveczky-gothard.hu / Medveczky & Gothard / építész

A Geppetto számomra a modern, letisztult és intelligens dizájnt jelenti. De van valami, ami megkülönbözteti őket a többi modern, letisztult és intelligens dizájnertől: a kedvesség. Amikor együtt dolgoztunk, megértőek, szerények, kedvesek voltak, és mind a mai napig úgy érzem, ez a kedvesség árad a bútoraikból és minden tárgyból, ami kikerül a kezük alól.

Nyéki Attila / GREY Worldwilde Hungary / kreatív igazgató

Már két tervezőt „fogyasztottunk el”, mire megtaláltuk a Geppettót. Gyakorlottan és érthetően kezelik a minimalizmus eszközeit, amit otthonunk stílusának választottunk. Megkaptuk tőlük azt a segítséget, amire igazán szükségünk volt döntéseinkhez: 3D-s számítógépes grafikával megmutatták nekünk, milyenek lennének megvalósítva elképzeléseink. Türelmesen elkészítették azt a több, mint száz tervváltozatot, aminek segítségével még az apró részleteket is láttatni tudták velünk. Ez a tervező folyamat segített bennünket hozzá ahhoz, hogy olyan lakásbelsőt tudjunk kialakítani, amit most, két évvel beköltözésünk után is egyre jobban szeretünk. A Geppetto által tervezett és elkészített bútorok funkcióikat jól szolgálják, kivitelezésük igényes. Köszönjük!

Sváb Péter

Rendszeres látogatója vagyok az igényes lakberendezési kiállításoknak, és különösebb cél nélkül is betérek design termékeket tervező, kiállító stúdiókba. Nagyra értékelem azokat az alkotásokat, amelyeket a megálmodóik művészi színvonalon, a funkcionalitás sérelme nélkül, sőt azokat javítva teremtenek. Színt, ízlést, ötletet visznek a szürke hétköznapokba. A Geppetto Stúdió designereinek munkáival is egy kiállításon találkoztam. Plátói szerelem volt, első látásra. Azért plátói, mert akkor még nem gondoltam, hogy dolgunk lesz egymással. És lett! És ez a szerelem azóta is tart! Izgatottan készülök a randevúkra, hiszen Buzogány Ildikó értő kezeiben ott formálódik minden egyes részlete lakásunknak a szépség, az ízlés, a harmónia, a kényelem és a funkcionalitás jegyében. És nagyon jó hangulatúak ezek a beszélgetések. Még nem ért véget a közös munka, de már most a folytatáson elmélkedem. Természetesen nem hiába, hiszen tudom, hogy a kis hétvégi házunkban is a Geppetto Stúdió designerei által megálmodott színeket, bútorokat, ötleteket szeretném viszontlátni!

Lemák Ella / Magyar Külügyminisztérium / www.kum.hu / főosztályvezető

A Geppetto által tervezett bútorokkal berendezett tér ugyanolyan jól tükrözi személyiségünket, mint egy kígyóbőr dzseki. Csak jobban használható.

Gács Róbert / www.well.hu / Well Reklámügynökség / creative director

„A legtöbbször akkor érzünk bizalmat valaki iránt, ha valahol mélyen azt érezzük, hasonlít ránk. – Ez a muki valahol pont olyan mint én. – Ottó nem ilyen. Az egyetlen ember, akiben az első perctől végletekig megbízom, pedig az első pillanattól látszik, hogy Ő egy egész másik bolygóról érkező belsőépítész. Egy UFO designer. Valami más galaxis emelkedett értékrendjével, lehelet finom kommunikációjával. Elsöprő érzelmi intelligenciájával egy pár perc alatt teljesen ráhangolódik az ügyfelekre, akik elkezdik magukat jól érezni és előjön belőlük a kreatív, támogató, barátságos énjük, amiért már önmagában érdemes volt összeismerkedni Ottóval. De ez még csak a kezdet… amikor az ötleteit megmutatja, akkor indul a film.”

Kucsera Péter / T99 marketing füvek / t99.hu

Nem csak a végeredménnyel vagyunk elégedettek, hanem azzal is ahogy az megszületett! Már várom a következő alkalmat.

Vida Piroska

Amikor először találkoztam velük, akkor még a stúdiójuk egy régi kopott irodaházban volt, a világ végén. De belépve persze más világ fogadott – nem nagy dolgok – csupa apró igényes részlet, ötlet, hangulat, lelkesedés, csupa olyasmi, amit addig csak szerettem volna látni. Amiről úgy gondoltam: ilyennek kell lennie egy designstúdiónak. Gyakorlatilag az első tárgy a bejárattal szemben – egy kísérleti darab, egy állólámpa – szebb, jobb, ötletesebb volt, mint bármi, amit addig magyar tervezőtől láttunk. Azóta is ott áll a nappalinkban …Már túl vagyunk két lakáson és pár egyedi bútoron, és nem hiszem, hogy a jövőben eszembe jutna mást keresni vagy ajánlani, legyen szó belsőépítészetről vagy bútortervezésről. És currys céklasalátát sem találtunk olyan jót, mint amit ők készítenek …

Vörös M Bálint / Reklám és Arculat Kft / Grafikus

Miért pont a Gepetto? Ha nincs ötleted azért, ha van, csak nem ismered a megvalósításhoz vezető utat, akkor azért.

Gubcso Balazs / Choco Restaurant Bar – interaktív ételérzés / www.choco.hu / tulajdonos

Köszönöm Virág Ottónak a szalonunk tervezését. Remek munka volt, remek emberrel.

Kolodzj Gizella - AM Wellness Salon

Nagyon köszönjük a szuper munkát, olyan lett a konyha, amilyet szerettünk volna, és még az előszobában is tökéletesen kihasználtunk egy olyan falrészt, amivel nem kezdtünk volna semmit Nélkületek. Maximálisan figyelembe vettétek az ízlésünket, alternatívákat mutattatok fel. Nem volt csúszás, nem kellett folyton rátok telefonálni, mint oly sok más emberre, akikkel dolgunk volt a felújítás során. Köszönjük!

Gárdos Judit

I found Geppetto through a friend who had been impressed by another apartment designed by Geppetto.  Working with Geppetto was a true partnership – Ildiko took the time to understand interests, lifestyle, and preferences, and then made inspired suggestions and choices throughout the process.  We quickly built a relationship of trust, transparency, and mutual respect, which – combined with the professionalism, imagination, and integrity of Geppetto – enabled us to take a lot of risks and create an interesting combination of contemporary design and VII kerulet bohemianism.  I continue to be impressed by how Geppetto rose to the challenge of this, keeping it fun and interesting for me as a client, and providing me with great confidence in the end result by their pragmatism, discipline in execution, and attention to detail.   I’d highly recommend Geppetto to anyone looking for a professional partner in developing and realising a vision of a living space – and I don’t think any concept is too crazy for them to turn into reality. 

Martin Dixon-Tyrer

 Van egy misztikus takarítónőm, valahogy eddig mindig bejött amit mondott. Egy szuper takarítónő, aki már legalább 150 nagyon menő lakásban takarított eddig, ő válogat a megrendelői közül és azt mondta nekem: ilyen jó energiájú lakásban még nem volt. Pedig ő látta átalakítás előtt is. Mindenki ott szeret lenni ahol jó energiák vannak, így még szorosabbak lehetnek a kapcsolatok. 

Marosi László - MELÓ-DIÁK

 “Arra voltunk felkészülve, hogy képeken, látványterveken, katalógusban minden jobban fest, mint a valóságban. Ezért őszintén meglepődtünk, amikor lett olyan része a felújított lakásnak – meghozza a Geppetto által tervezett konyha -, amiről úgy éreztuk, hogy a megvalositás igazábol meghaladta az eredeti elvárásainkat. A konyha a lakásfelújitás legkomplexebb feladata volt. Egy kis méretű, rosszul alakítható konyhába kellett sok funkciót és bútort besűríteni. A tervezés során ráadasul sokszor változtak az elképzeléseink, vágyaink, és a folyamatot még az is nehezitette, hogy az idő nagy részében külföldon voltunk. Így a tervezés főleg e-mailen keresztül zajlott. Szeszélyeinkre a Geppetto mindig naprakészen es figyelemre mélto türelemmel reagált. A szakmai tudás mellett, ez a közvetlenseg, elérhetőseg es kommunikativ készseg volt számunkra a Geppetto legvonzóbb vonása.

Az egyes szakágak (konyhabútor, csőszereles, villanyszerelés) találkozási pontjainál minden kivitelezés során felmerülnek hibák, elnézett vagy elfelejtett kis részletek. Nálunk sem volt ez másként. A lakásfelújitást végző generálkivitelező szerint, esetünkben lényegesen kevesebb hézag es elfelejtett kis részlet maradt a konyhatervekben, mint amihez szokva van a praxisában. Ezért az alaposságért is köszönettel tartozunk a Geppettonak. Leginkább persze az elvégzett munka, az elkészitett bútor minőségéért. Különösen impresszivnek tartjuk az acél munkalapot, aminek kivitelezésére egy “professzionális” konyhastúdio még hajlandóságot sem mutatott, s aminek beillesztése, milliméter pontosságra két fal közé, nem kis mutatványnak bizonyult. Reméljük, annyi örömünk lesz a konyhában, mint amilyen fájdalommentes volt a felújitása.

Bár a Geppetto ‘hivatalosan’ csak a konyhánkat tervezte, a lakásfelújítás egyéb részleteivel kapcsolatban is kiváló tippekkel szolgáltak, és egy pszichoanalitikus nyugalmával hallgatták beszámolóinkat (és panaszkodásunkat) a munkafolyamatok aktuális állásáról.” 

Beke Tibor és Molnár Virág

 In 2006/7 I opened a dialogue with Geppetto for the provision of bespoke furniture in the redesign of a kitchen, Bathroom and walk-in wardrobe. Considering the physical distance between Budapest and London I was sceptical, although Geppetto had done excellent work on a redesign for a friends apartment in Budapest so I was already happy with the quality of the workmanship and creative flair.From the outset I was pleased with the level of project management support and the responsiveness of the Geppetto team in generating graphics and requesting the most minute measurements in order to ensure the best drawings and designs. When close to completion of the designs we visited the office in Budapest and then a workshop to view and choose the wood finish for all areas. For the installation, a team arrived and we committed and responsive in installing all furniture on time and to the quality that was specified. We found the team to be supportive and flexible when required. Overall, we are fully satisfied with the process and quality of the work that was undertaken. The results are fantastic! I would have no hesitation in recommending Geppetto for work in the future and in fact have already done so. 

Martin Reynolds / Chief Executive Officer - Sharpstream Life Sciences / www.sharpstream.com / London

 I have known Geppetto since 1996 (was it earlier?), and have witnessed them develop their business and organisational capabilities with the same creative professionalism that they bring to design and manufacturing, where they display rare and particular skill. They have been attentive to our needs and engaging with us so as understand quality requirements as well as the importance of selecting materials which are appropriate to function. Obviously Marton is crazy, but that’s another reason why we get along so well. 

Grant Boyd Gibbins / Sundance Group / ingatlanfejlesztő / Budapest

Akikkel együtt dolgoztunk eddig:

  •  
Back to top