Projekt

Müncheni iroda

Münchenben a régi remiz területén az Isar folyótól nem messze épült nemrég egy új irodaépület. Egy minimalista, nyers beton kubus a korábbi téglaépületek mellett, zöld környezetben. „Elég vagány, mi is szívesen dolgoznánk itt! „ – ez volt az első gondolatunk, amikor még az építkezés ideje alatt a felmérésre érkeztünk.

A megrendelő cég korábbi irodája is kellemes, élhető és kényelmes volt, mégis szerettek volna tovább lépni, hogy az ügyfeleik és maguk számára olyan környezetet alakítsanak ki, ami tükrözi a cég filozófiáját: megbízhatóságot és profizmust sugároz, emellett laza és könnyed érzést kelt. Ehhez kérték a segítségünket, ami leginkább a bútorok megtervezését jelentette. A nyers beton falak, elektromos kiállások helye, az üveg térelválasztók és a tölgyfa padló már adottság volt, a tér berendezése, a bútorok, anyagok meghatározása várt ránk. A cél az volt, hogy minden ott dolgozó megtalálja a helyét, együtt is legyenek, de kicsit elválasztva egymástól, hisz napi szinten hosszas tárgyalások, telefonos egyeztetések zajlanak, mégis fontos, hogy közben tudjanak kommunikálni, ne legyenek teljesen elzárva egymástól. A működéshez szükséges iratokat és mappákat el kellett helyezni úgy, hogy könnyen elérhető legyen, de ne legyen raktár jellege. Átlátható, szellős, jól szervezett berendezésre volt tehát szükség, ami egységet mutat és a jó minőségen túl némi játékosság is megjelenik benne. Szükség volt egy pihenő részre, ahol két egyeztetés között le tudnak ülni egymással beszélgetni, lazulni, feltöltődni, és egy nagyobb tárgyalóra ahol az ügyfelek számára tudnak prezentációkat tartani.

Sok egyeztetés során formálódott a terv, egészen a gyártásig alakítottunk a formákon, anyagokon, míg végül az egységes és letisztult bútorozás a helyére került. Különleges „csemege” volt számunkra a lounge rész kialakítása, amit kert jelleggel szerettek volna berendezni, ehhez egy fa formát és hintát terveztünk az ülőbútorok mellé. A vizesblokktól való leválasztást pedig ténylegesen növényeket magába foglaló térelválasztó adja. 

Az emeleti tárgyalóban a tetőforma miatt a sarkokban rengeteg tárolót tudtunk elhelyezni, ezzel is formálva az egyébként ferde mennyezetű teret. A repülő madár hatású lámpákkal pedig a nyers beton keménységét igyekeztünk könnyíteni.

A tervezési idő az építkezés előrehaladott állapota miatt viszonylag rövid volt: tavasszal kerestek meg bennünket és szeptemberben már be is költöztek az új irodába. Az első egyeztetéstől a bútorok szereléséig összesen 5 hónap telt el, ami minden szereplő részéről hatékony együttműködést kívánt meg.

 

Fotók: Bozi Tibor

Tervezők: Tas Fruzsina
Egyéb infó: Iroda, Üzleti befektetőknek


Back to top