Projekt

Mars és Wrigley első közös irodája

A Mars és Wrigley cégek 2008-as egyesülése után a magyarországi regionális képviseletek közös irodába való költözés mellett döntöttek 2010-ben.
Már akkor megkeresték irodánkat, de csak később, 2012-ben került sor a közös projekt elkezdésére, mikor döntésük véglegessé vált.
A helyszín megválasztásánál fontos szempont volt, hogy, két kultúra, két összeforrott, eltérő szokásokkal dolgozó közösség kelt egybe és számukra megfelelő tágasságú, a gyümölcsöző közös munkát lehetővé tevő „open office„ iroda alakulhasson ki, ahol pozitív változásként élik meg a munkatársak a költözést.
Így esett a választás a Dorottya udvarra, ahol a Mars cég irodája már amúgy működött, egy másik épületszárny legfelső szintjének 930nm-én.
A vállalat értékeinek megtartása és hangsúlyozása alapvető forrást jelentett a belsőépítészeti alapkoncepció kialakításában. Az öt vállalati alapelvből, ami a Minőség, Felelősség, Kölcsönösség, Hatékonyság, Szabadság az utóbbira fűztük fel elképzeléseinket és így lett az alap mottónk a „Családi összetartozásban éljük meg a döntés szabadságát.”
Fontos szempontokat tartottunk szem előtt a tervezésnél: legyen a környezet emberközpontú, emberléptékű, hiszen a legfontosabb érték a munkatárs és a köztük lévő jó kapcsolat, egymásra figyelés; érvényesülhessen a közösség összetartó ereje a megélhető közös élményekben, legyen hétköznapi a hangulat, ahol érvényesül a cég egy szlogenje „Apró örömökkel tesszük színesebbé a hétköznapokat”; legyen környezettudatos, energiatakarékos, ergonómikus; a kialakítás legyen költséghatékony, hosszú távban, generációkban gondolkodó.
Az épület adottságaihoz igazodva a meglévő vizes blokk köré terveztük a tércsoportokat úgy, hogy a nyitott irodaterekben biztosítható legyen a zavartalan munkavégzés lehetősége:
a bejárathoz közel helyeztük el a közös tereket, jól megközelíthető térelosztásban és akadálymentesített kialakításban és a csendesebb, távolabbi terekben kaptak helyet a munkaterek íróasztali, jól átgondolt, munkacsoportokban elosztva. Kis tárgyaló helységek kaptak itt helyet, a nagy tárgyaló termek az épület másik részén találhatók.
A lehető legtöbb berendezést felhasználtuk a régi irodákból.
A Mars és Wrigley alap színei, vidámsága, fiatalos temperamentuma, lendületessége vonul végig a berendezésen. A kör és ferde érintői az alapmotívumok, az erőteljes alapszínek a meghatározók. A brandek „reklámarcai”, mint díszítő, emlékeztető figurák mindenhol jelen vannak a dekorációban.
A világításban elsődleges szerepe van a természetes fénynek, viszont a kiegészítő világítás is elkíséri a hangulatokat, hol a ferde átlóra erősítve rá, hol a kör motívumra, máshol a színekkel játszva.
A bejáratból nézve még együtt jelenik meg a két cég logója, de beljebb lépve már irányt mutatnak, hogy hol található a Wrigley és hol a Mars munkatér.
A recepciónál rögtön a Cég öt alapelvével találkozunk, keleti imahenger mintájára forgatható oszlop burkolaton angolul, a falon magyarul.
A lobbyban a közösségi erő szimbólumaként a Büszkeségfalon a gyűjtött közös serlegek és diplomák kapnak helyet, kis beszélgető sarokban pedig az Időfal mutatja a cégek fontosabb időállomásait a kezdetektől az egyesülésen át a jövőbe nézve.
A folyósón sorakozó 4db kis telefonfülke nem csak színes ékessége a térnek, hanem jól bevált zajcsökkentő funkcióval bír a nyitott irodatérben.
A praktikusan berendezett konyha és étkező, a hozzá tartozó terasszal a családi összetartozás jegyében született szintén. Mindennek helye van, a rend és tisztaság jól tartható.
A mosdók új ruhát és berendezést kaptak, otthonosak, színesek.
A „Zöld” jelzőt elsősorban nem a zöld nővényektől kapja az iroda, hanem az energiatakarékos és környezettudatos kialakításért és működésért.

Tervezők: Kovács Danica, Buzogány Ildikó
Egyéb infó: Iroda, Üzleti befektetőknek


Back to top