Badacsonyi panzió bővítés

Egy balatoni panzió bővítésével keresték fel az irodánkat. Megrendelőink visszatérő kedves ügyfeleink. Az elejétől fogva nagy bizalommal, nyitottsággal fordultak felénk, ami végigkísérte a tervezés teljes folyamatát.​ ​Október utolsó napjaiban utaztunk oda először és karácsony előtt egy nappal fejeztük be a rajzokat. De hogyan is zajlott mindez?

A földszinten barátságos légkörű étterem, az emeleten 6 funkcionális szoba és egy kihasználatlan galéria fogadott bennünket. Abban kérték a segítségünket, hogy a galériát beépítve alakítsunk ki további 3 szobát, és frissítsünk az új szobák hangulatán. Az eredeti elképzelés szerint a szobák megközelítésére egy új lépcsőházat és egy új bejáratot kellett kialakítani. A legnagyobb aggodalmukat az okozta, hogy az adott területen megoldható a 3 új szoba elhelyezése, vagy meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy csak két szobával bővülnek.

Így indultunk neki november elején ennek a feladatnak.

Körbejártuk, felmértük a helyszínt, majd hosszas beszélgetések után előálltunk azzal a merőben más ötlettel, hogy a meglévő szobák folyosóját meghosszabbítva érjük el az új szobákat is, a tervezett oldalsó bejárat elhagyásával. Szerencsére a kivitelező csapat már készen állt, így egy gyors kalkuláció segítségével felmérhettük a pro-kontra érveket. Vajon az új bejárat, új lépcsővel a gazdaságosabb megoldás, viszont akkor 2 helyről lehet megközelíteni a szobákat, szemben azzal, hogy utat törünk az egyik meglévő szoba fürdőszobáján át, meghosszabbítva a jelenlegi folyosót, így a szobák egy csomóban maradhatnak. Miután műszakilag is megoldható volt és a faláttörés nem ütközött semmiféle akadályba, így ebbe az irányba haladt tovább a tervezés.

Ezután alaposan körbejártuk a szobák kialakításának lehetséges variációit. Voltak kicsit szűkös, de 4 szobás ötleteink, a kívánt 3 szobás variációra számos elrendezés és a kényelmes „csak” 2 szobás megoldások. Hamar eljutottunk a végső, ideális 3 szobás elosztáshoz. Itt még kicsit tologattunk a falakon, kerestük a fürdőszobák helyét, majd végül összeállt az egész.​ ​Az egyeztetések számunkra is nagyon inspirálóak voltak, hétről-hétre haladva, az egyes tervezési szakaszok folytatásához. A megrendelőkkel végig aktívan folyt a közös munka, rengeteg jó ötlet merült föl, gyorsan születtek meg a döntések. Túl sok idő nem is jutott volna rá, hiszen az ünnepek után már kezdődött a kivitelezés.

A kreatív munkánkat és a hangulat kialakítását nagyban segítette, hogy a megrendelőink megmutatták azt a világot, ami átjárja ezt a családias panziót és éttermet, de lehet, csak hagyták, hogy megismerhessük őket. Így sikerült formába öntenünk az elképzeléseket.​ ​Végül néhány kisebb alakítással a meglévő szobákat is felfrissítettük.

A remek kivitelezői csapat mindössze két hónap alatt be is fejezte a munkát, hiszen a panzió márciusban már várta vendégeit.​ ​Reméljük idővel azok az apró egyedi kiegészítők is a helyükre kerülnek, amik még jobban erősítik ezt az otthonos légkört.

A megrendelők panzióhoz fűződő személyes kötődésével, a kölcsönös bizalommal és aktív együttműködéssel, sikerült megoldást nyújtanunk a badacsonyi panzió bővüléséhez.