Egész szezonos kávézó Balatonfüreden Pazar eredménnyel

Téli-nyári szezonra terveztünk kávézót Balatonfüreden. Köszönjük a Roadster.hu-nak és Gyana Dániel fotósnak a megjelenést:

A balatoni újhullám elsodor és stílust teremt – Teszteltük a füredi Pazar Coffee Companyt

Egyre több a jó hely, kevés az eredeti. Pedig mi azokat szeretjük igazán, amelyekre úgy gondolunk, mint kötelező programra, ha egy adott részén járunk az országnak. Kicsit még el is képzeljük, ahogy a nagyihoz hasonlóan megsértődne, ha nem látogatnánk meg olykor-olykor. Ennek megfelelően idejét sem tudjuk, mikor telt el tokaji bortúra Anyukám mondta – vagy újabban Világbéke – nélkül, vagy mikor hajtottunk keresztül Szekszárdon úgy, hogy nem ugrottunk be A Kávé Házába egy feketére. Most úgy tűnik, Balatonfürednek is jutott egy ilyen hely: a Pazar.

A “Balaton télen is menő” üzenet célba ért. Legalábbis amíg ott vagyunk, cirka másfél óra alatt háromszor telik meg, majd ürül ki a kávézó az Aranyhíd sétányon, pár méterre a téli álmot alvó Kisfaludy strandtól. Pedig a környéken néhány fagyosan lassú építkezéstől, és néhány borvirágos – avagy a hidegben kipirult – arcú munkástól eltekintve semmi és senki nincs.

A Pazar úgy tűnik, komoly helyi sikersztori lesz, és talán elindít egy, a korábbinál is komolyabb minőségi javulást. De ugorjunk vissza a sztori elejére – merthogy a Pazar nem egy 2018-as történet. A Pazar (1.) ugyanis már cirka öt évvel ezelőtt, 2013-ban bevette a pesti Akadémia utcát. Hobbinak indult vállalkozás ez, egy lelkes fickótól, aki a háttérben dolgozik a pazar-élmény megteremtésén.

A budapesti start ellenére az álom mégis egy balatoni hely volt, ami a füredi Pazarral megvalósult. A bútorok jókora része egyedi koncepció, a termékek pedig több éves kutatómunka árán kerültek 2017 áprilisában az üzletbe. A tavalyi volt az első nyaruk Füreden, de már itt-ott lehetett hallani, mennyire vagány hely a Pazar. A jó kávé, és a jó sütik mellett – erre azért még visszatérünk – mindig a kiszolgálást dicsérték,

ami elég furcsa egy olyan időszakban, amikor az ember örül egy fogatlan, félkezű pincérnek is, csak csinálja, amit kell.

“Aha, szóval erről beszéltek” – ez járt a fejünkben, amikor beültünk. A sokszor giccses, mesterkélt, reformkori sztorikkal teletűzdelt Füreden eddig a kávézók jókora része kötelességtudóan beállt a “romantikus”, “békebeli”, “illedelmeskedő” jelzőkkel illethető sorba (az enteriőr stílusában és kiszolgálásban is), létrehozva ezzel egy közeget, amiben a hangos nevetés vagy a bajszon ragadó kávéhab minimum egy szellentéssel ér fel, a klasszikus értelemben vett vendéglátósok pedig citromba harapva hozzák ki a feketét.

A Pazar más. Hozza a nagyvárosi lazaságot, miközben figyelmes, minőségi, érzékeny. Ez persze nagyrészt a személyzetnek köszönhető: Robi nyolc külföldön töltött év után tért haza Balatonalmádiba, Viktor pedig Debrecenből igazolt Füredre, hogy együtt elhozzák a jóízű kávézás örömét a Balaton fővárosába. Halleluja!

Itt az vendég az első, na meg a kávé: a táblán mindig három különböző figyel,

Rómában pörkölt brazil, etióp, pápua új-guineai vagy panamai, attól függ, épp mire van igény, és mit pörköltek frissen az elmúlt években erősen feljavuló, és régebb óta fontos hazai sarokkőnek számító szekszárdi Lucky Capnél.

Cold brew, 55 g őrleménnyel, hidegen csepegtetve. Hat-hét óra alatt készül el, de garantáltan megéri

Az már csak az extra, hogy az újhullámos kávézókhoz híven találunk világos pörkölésű és klasszikus olasz kávét is, ahogy koffeinmentes verzió és forró csoki is került az itallapra, aminek itt nincs nagy jelentősége, egyből érkezik néhány biztos ajánlás, ahogy helyet foglalunk. Aki pedig másból pótolná a napi koffeinadagot, profin elkészített szálas teákból válogathat, a feketétől a nagy zöld hullámig, azaz a matcháig.

De nem csak a tea- vagy kávékészítésre jellemző az odafigyelés. A reggeli – vagy délutáni, itt nehéz eldönteni – gyorsító mellé készített házias sütik is verhetetlenek. Nem csoda, hamar megtudjuk, hogy Gyenesdiáson készülnek, Sütis Móninál, akitől számtalanszor kóstoltunk emlékezetes édességeket.

Az élménynek pedig még az sem gátja, hogy sok cukor-  vagy gluténmentes sütit, kekszet is találunk, ahogy minőségi szendvicset házi sajtkrémmel, extra szalámikkal és sonkákkal. Aki még ennél is egészségesebb reggelire vágyik, még mindig kérhet helyben facsart narancslevet, préselt smoothie-t vagy chia pudingot, friss gyümölcsökkel.

A hely sikerét mutatja az is, hogy két hónappal ezelőtt bővíteni kellett, lefóliázták a terasz egy részét, hogy ne kelljen egy Pazar-függőnek se nélkülözni a napi dózist. Persze, nincs megállás, már a nyárra készülnek a srácok, nagy erőkkel.

A kb. hatvanfős teraszra a jó idővel együtt két vagány, szintén saját gyártású bútor is érkezik (többet nem árulunk el), de tervben vannak hétvégi Pazar-piknikek is, ahol már délelőtt dj és pár pohár pezsgő rázza fel a hangulatot. Bulitéren nem is mennek ennél sokkal tovább: helyi termelők borai és a Stari kisüzemi sörei mellett pár kevert, tipikusan nyári ital került a kínálatba, a mértékletes alkoholfogyasztás jegyében.

Az igényes vendégkör nagyon vegyes, de stabil. Olyannyira, hogy úgy döntöttek, hamarosan a Facebooknak is búcsút mondanak, és inkább, ha valamilyen fontos esemény van, majd teleplakátolják a várost.

Délelőtt sokszor gyerekes anyukák kedvelt terepe a Pazar, itt még attól sem kell félni, hogy egy perc után rászólnak a gyerekre, ha nem ül ölbe tett kézzel az asztalnál. Délutánonként pedig igazi klubok alakulnak ki, többen itt ismerkedtek meg, és azóta együtt járnak kávézni, de akadnak olyanok is, akik napi többször visszajönnek egy szendvicsre, sütire, teára, vagy csak pár jó szóra.

A jó hír, hogy a messzebbről érkezők könnyen haza is tudnak vinni magukkal egy kis Pazart: az kávézó sarkában kialakított shopban sajátmárkás kávék, sokféle tea és kiegészítő is kapható.

Kíváncsiak leszünk, hogy folytatódik a Pazar-sztori, de az már most is látszik, hogy van igény az úttörő helyekre, és nem csak Budapesten.

(Fotók: Gyana Dániel)


Egy pazar hely a Balatonnál, egész télen nyitva

A Geppetto által tervezett kis balatonfüredi kávézót mutatunk be nektek most az Index cikkén keresztül:

"Nyáron mi is írtunk a Balatonakarattyán nyílt Rusty Cofee Box nevű újhullámos kávézóról. Most egy másik újhullámos kávézóval találkoztam Balatonfüreden: már eleve az nagy szó, hogy télen be tudtunk ülni valahova a Balatonon, hiszen a Pazar Coffe Company nevű hely – bár korántsem a városközpontban található –

RÖGTÖN AZ ELSŐ ÉVBEN BEVÁLLALTA AZ EGÉSZ ÉVES NYITVA TARTÁSt, ÉS FEBRUÁRBAN IS MŰKÖDNEK.

Többször volt már arról is szó, mennyire szükséges lenne a vendéglátóhelyek egész éves nyitva tartása ahhoz, hogy a Balatonnál a szezon ne csak két hónapra korlátozódjon.

428

Szóval a Pazar is egy újhullámos kávézó, annak szükséges velejáróival, itt is cementlap van a padlón és itt is megkérdezik, milyen pörkölésű kávéból kérem a kapucsínót.

Minden más szempontból azonban a Pazar egy tökéletesen balatoni hely.

A kávézóban mindennap frissen készülnek a szendvicsek, kizárólag helyi alapanyagokból, ebből következik, hogy végre lehet egy jót reggelizni, pedig a reggeli nemhogy február közepén, de még nyáron is hiánycikk a tónál. A sajt, a sajtkrém, a pékáru és a füstölt pisztráng is a környékről származik, nyilván a lazac nem, de a szendvicsbe valók nagy része helyi termelőktől érkezik.

424

Csakúgy mint a sütemények, melyeket egy balatoni cukrász Sütis Móni, azaz Kövérné Kalmár Móni állít elő nekik minden nap. Olyan különleges és vonzó sütik sorakoznak a hűtőben, hogy minden mondható rájuk, csak az, nem hogy tucatáru. A kávékínálat szerintem mindenkinek be fog jönni, többféle világos és sötét pörkölésű kávé kérhető Dél-Amerikából és Afrikából, nem csak helyben, de otthoni főzésre is. Kávéügyben mondjuk volt gyakorlatuk, hiszen Budapesten is működik már egy Pazar Coffe Company az Akadémia utcában, de érdekes módon a füredi jóval nagyobb. (Mondjuk a pesti egység olyan apró, hogy ez nem is nehéz.)

Látszik, hogy a berendezésre is figyeltek, igyekeztek egyedi dekorációs dolgokat bevetni, mint egy hatalmas csónak a falon, és a terasz téliesítésével, pokrócokkal, párnákkal végképp egy kedves, intim hely lett a Pazarból.

420

Hiába január, meg a kihalt Kisfaludy strand, a Pazar vasárnap délelőtt szépen megtelt, - igaz, a sétányon is sokan voltak, nem igaz tehát, hogy télen ne érdekelné az embereket a Balaton. A Pazarban pont az a jó, hogy laza, városias, és ezzel talán elő is tudja egy kicsit segíteni Füred fiatalosodását, hiszen az utóbbi időben nem ez volt a jellemző trend. Egyszóval

a Pazar úgy hozza be a Balaton-partra a nagyvárosi hangulatot, hogy közben mégis nagyon helyi tud maradni

- ez az, ami Akarattyán egyelőre nem sikerült. De simán lehet, hogy ezen a nyáron ott is összejön ugyanez, azonnal tesztelem majd újra, mihelyt végre nyár lesz, - ami már csak pár hónap."

Az eredeti cikket itt olvashatjátok

OLVASS ÉS NÉZZ MÉG TÖBB KÉPET ITThttp://www.geppetto.hu/8194/teljes-szezonos-kavezo-balatonfureden-pazar-eredmennyel.html