Ez egy “blog” alapú belsőépítész honlap. Munkáinkat stúdiónkat és tervezőinket dinamikusan frissített bejegyzéseinken keresztül ismerheted meg. Itt időrendben válogathatsz a tartalmak között a legfrissebbtől haladva visszafelé.
Kandalló a fürdőszobában?
Talán furcsán hangzik, pedig nem is annyira extrém az ötlet, mint ahogy első hallásra gondolnánk.
A fürdőnk „szoba” jellegét házilag bárki saját magának is számtalan módon erősítheti. Gondolunk itt például olyan dolgokra, mint néhány váratlanul felbukkanó személyes tárgy elhelyezése, nem csak funkcionális, hanem díszítő elemként használt függönyök, bútorok – akár egy fotel felbukkanása, egy kép a falon, vázákban virágok, izgalmas, nem a szokványos-unalmas világító testek, parketta vagy egy szőnyeg akár… és egy kandalló! Ennek megtervezése és beépítése nyílván már komoly szakértelmet igényel, de a megfelelő típusú, anyagú és stílusú kandalló kiválasztása már rendkívül izgalmas feladat.
A cél hogy egy barátságos és szerethető, intim teret nyerjünk egy olyan zug helyett, ami biztos, hogy télen-nyáron a leghidegebb pontja a lakásnak, és mindig itt a legsterilebb a hangulat.
Kis utánajárással elmerülhetünk a pellet, gáz, hybrid, vagyes, fa, villany, faapríték vagy bio kályhák és kandallók világában, a különböző fűtő rendszerekben. Mindegyiknek meg van a maga előnye és hátránya, kizárólag a te igényeid az irányadóak, melyik a legjobb megoldás.
Vízteres kandallókkal különböző, nyílt vagy zárt rendszerekben számottevő fűtő és vízmelegítő érték is elérhető. Egy 13 KW teljesítményű kazán az előírt szigetelés mellett már alkalmas több mint 300m3 kifűtésére, valamint percenként közel 15 liter meleg víz előállítására is. Egy ilyen rendszer megtervezése már külön szakértelmet igényel, hiszen itt szivattyúkról, ventilátor és csőrendszerekről is beszélünk, azonban a megtérülés viszonylag könnyen kiszámítható. A forgalmazó cégek ezeket a feladatokat, valamint a telepítést is elvégzik, tehát itt kész termékekről van szó, amelyekhez a környezetet tudjuk megfelelően kialakítani.
A másik véglet a legújabb generáció, az úgynevezett biokandallók családja. Itt nincs égéstermék, nincs szükség kéményre sem. Speciális bioalkohol vagy bioetanol ég a hagyományos fűtőanyagok helyett, és a melléktermékként minimális széndioxid mellet csupán vízpára keletkezik.
Ha építkezel, akkor lényegében bármilyen méret és forma megoldható, ha egy nagyobb átalakítás részeként kerül az otthonodba kandalló, akkor azért néhány műszaki paraméter gátat szab az álmoknak. Példának okáért, egy átlagosnak mondható, 80X60 égéstérhez 16 cm-es átmérőjű kürtő szükséges, hogy a lángok ne táncoljanak túlságosan ajtónyitásánál. Természetesen ez építési engedély köteles munka, és a kiépítést, hatósági engedélyeztetést (Tűzoltóság, Főkétüsz –Kéményseprőipari kft.) erre specializálódott szakemberek végzik.
„Használjuk” nyugodtan a belsőépítészt, mert a már meglévő terekből egyedi megoldásokkal több típusú kandalló is elhelyezhető, a sablonok csak a műszaki háttérre vonatkoznak.
Számos lehetőség van további kiegészítőkkel öltöztetni a kandallókat, gondolva itt a szellőző rácsokra, tűzpiszkálókra, fahordókra és tárolókra, egyéb szerszámokra. Amennyiben kiválasztjuk a nekünk leginkább tetsző, vagy leginkább praktikus irányt, úgy javasoljuk, hogy konzultáljunk belsőépítésszel, mielőtt komolyabb energiát és összeget fektetnénk a megvalósításba. Mert ha megtetszik az alapötlet, tehát hogy fürdőnket ’ily módon kapcsoljuk be a lakott terek vérkeringésébe, a minőségi tervezés és design segítségével ez koránt sem pöffeszkedő nagyzási hóbortnak fog hatni, hanem igazi dísze lesz az otthonunknak.
Természetesen bármilyen típusú kandalló mellett döntünk, az öltöztetni fogja a fürdőnket, tisztálkodó helyiségből az otthon szerves részévé teszi. A hangsúly a relaxáción, a kényeztetésen, a hangulatteremtésen van, még a legmodernebb terekben is lehetőség van új színeket alkotni az antik hangulatot árasztó tűzhelyekkel.
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Időrend
Chococo
belsőépítészet a csokoládé nyelvén
Budapest, 2011. október 17. – A stresszmentesítés, vagyis a Geppetto Stúdió designfilozófiája köszön vissza a Chococo édességbolt belsőépítészeti koncepciójában. A belsőépítész stúdió idén nyitott a kereskedelmi kommunikációt támogató designmegoldások felé, és máris harmadik projektjét zárja sikeresen a Chococo-val a Lánchíd utcai Baldaszti’s gourmet üzlet és a badacsonyi Bonvino Hotel után.
A belsőépítészet a környék – a Krisztinaváros – múltat sugalló hangulata, a környező kis boltok intim bája, a Déryné/Mini bisztró és a Csészényi kávézó kölcsönözte gourmet negyed-jelleg előtt is tiszteleg. Ez a környezet, valamint a csokoládé keltette asszociációk (melegség, gyermekes család, boldogság,apró örömök) szülték a belsőépítészeti koncepciót, melynek fő jegyei a csokoládé megjelenítése, mint szín, anyag, felület, forma, tapintás, illat, az érzékszervek mindegyikét megérintve, valaminta csokoládé vagy más ajándék után kutató vevő izgalmának felkeltése és kielégítése a kínált áruk elhelyezésével és körítésével.

A különleges, hívogató, visszavágyást keltő hangulatot valamint a különleges, egyedi teret az apróságok nyújtják. Ezek a részletek kívülről befelé haladva a külső árnyékolás régi időket idéző, oltalmazó ponyvája, beljebb a csokoládé textúrájával egyező, mélybarnára festett nyerstégla-falrészlet és a tövében kialakított babaház-szerű makett-bolt. A színek – amelyek a csokoládé adtameghatározottságon túlmutatnak – az arany, a rózsaszín és a barna nem-csokoládé árnyalatainak használatával és legfőképpen harmonizálásával nyújtanak tökéletes hátteret. A roppant kínálatot a klasszikus csemegebolt-elhelyezéssel hozza közel a belsőépítészet. Buzogány Ildikó, a Geppetto Stúdió projektvezető belsőépítésze elmondta: „Nagyon szeretema Chococo-t, mert olyan teret töltöttünk meg élettel, ahol a cél a minőségi kereskedelem és alegalapvetőbb emberi örömforrások egyesítése volt. Kacér, de nem hivalkodó, intim, de nem misztikus boltot hoztunk létre. Nagyszerű partner volt az alkotásban a tulajdonos pár, Kocsis Imre és Balogh Dóra, akik két kezük munkáját is belerakva hívták életre a teret – biztos vagyok benne, hogy aközönség érezni és értékelni fogja mindezt!” Elek Márton, a Geppetto Stúdió vezetője elmondta: „A földi örömök élvezetének helyet teremteni nagy belsőépítészeti kihívás és büszkeséggel tölt el, hogy a vásárlók és a tulajdonosok örömére élvezet a csokoládé válogatása a Chococo-ban és ezáltal megint egy kicsivel jobb lett ebben avilágban élni. ”
A Geppetto stábja:
Buzogány Ildikó, projektvezető belsőépítész
Szily Sarolta világítástervező
További információ: Heiszler Ákos Urban Communications 06 30 747 05 77 www.geppetto.hu
Linkek, cikkek, sajtó:
- http://www.elitemagazin.hu/index.php?menu=newsdetails&id=104
- http://www.orientpress.hu/89883/RSS
- http://www.stiluseseletmod.hu/news/index.php?itemid=1576
- http://www.cosmopolitan.hu/rw_cikk/kikapcs/trendi_hely/edes_izek__megnyilt_a_chococo_csokoladeuzlet_
- http://hg.hu/blog/13255-3000-csokolade-haza-a-krisztinavarosbanhttp://www.turizmusonline.hu/cikk/csokibirodalom_nyilt_pesten
- http://www.elelmiszer.hu/cikk/megnyilt_a_3000_csokolade_haza
- http://www.bevezetem.hu/cikk/csokoladek-edessegek-vilag-minden-tajarol-csutortoktol-nyitva-chococo-2
- http://www.orientpress.hu/89883/RSShttp://www.blogtimes.hu/?p=110808
- http://liviakonyhasarka.blogspot.com/2011/10/megnyilt-chococo-csokoladeuzlet.html
- http://lucullus.blog.hu/2011/10/19/title_1642365
- http://propeller.hu/itthon/2111332-megnyilt-a-chococo-csokoladeuzlet-a-3-000
- http://www.observer.hu/news/1895http://pralineparadicsom.blogspot.com/2011/10/chococo-uj-csokilelohely-nyilt.html?showComment=1319019074211
- http://www.maipiac.hu/index.php/esemenyek/8927-megnyilt-a-haromezer-csokolade-haza
- http://welovebudapest.com/hu/uzletek-szolgaltatasok/cikkek/2011/10/19/chococo-csokibolt-amilyen-meg-nem-volt
- http://www.femina.hu/recept/egy_hely_csokoladeimadoknak_a_hetkoznapitol_a_luxuscsokikig
Hotel BonVino
Ha bátrabb lennék, ilyen lenne otthon..
A Geppetto a badacsonyi Bonvino hotelben – Budapest, augusztus 29.
A Geppetto Belsőépítész Iroda készítette a Bonvino hotel belsőépítészeti tervét és az azzal szervesen együtt funkcionáló élménymarketing-koncepciót. A projekt a beruházó munkájának és céljainak teljes integrációjával valósult meg. A megbízás teljes értéke megtérült a beruházó számára a gyártás és kivitelezés során az önfenntartó kortárs designnak köszönhetően.
A badacsonyi Bonvino 48 szobás tematikus hotel belsőépítészeti terveit valamint élménymarketing-koncepcióját elválaszthatatlan egységben tervezte a Geppetto Belsőépítész Iroda (www.geppetto.hu). A Bonvino célja a badacsonyi turisztikai kínálat szélesítése a helyi adottságok – egy borrégió illetve a Balaton közelségének – maximális kihasználásával és tiszteletben tartásával. A beruházó számára egyértelmű volt, hogy a célnak egy borturisztikai tudásközpont, vagyis egy szállodánál több, mélyebb funkcionalitással rendelkező intézmény tud eleget tenni. …Tovább… »
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészet mint befektetés, Időrend, SajtóGyerekbarát nappali
Gyereknappalit a gyerekeknek! Kisgyermekes családok otthonában természetes jelenség, hogy minden helységben találni játékot vagy valamilyen gyerekekkel kapcsolatos használati tárgyat. Természetes, de eljutni idáig vagy együtt élni vele nem is olyan egyszerű, nem mindenkinél problémamentes.
Ez egy folyamat.
A nappali közösségi életünk központja, ezért a növekvő babának is azzá válik. Ahogy kikerül szép lassan a gyermekszobából, elkezd mászni, menni, egyre jobban és nagyobb területeket kezd birtokba venni, részese akar lenni az anya, a család mindennapjainak és közösségének, úgy hódítanak teret a vele kapcsolatos tárgyak is. Kezdetben kordában tudjuk tartani, hiszen tőlünk függ a terjeszkedés mértéke, milyensége, de az akaraterővel, fantáziával, játékkedvvel gyarapodott kisgyereknek már nehéz korlátokat szabni. …Tovább… »
Materials Matters- Egyenest Milánóból
Hogy ne csak a legújabb trendekkel legyünk képben, hanem az innovatív, frissen kifejleszetett anyagokkal is,
Milánóban feltankoltunk a Material Matters új kiadványaiból.
Válság ide vagy oda a tervezők fantáziája így is száguld. Mind a három könyv olyan anyagokat mutat be, melyek meglepnek és inspirálnak, frissek, és elképesztően sokoldalúak.
A könyvek középponti témája a fenntarthatóság, melyet filozófiának, akár életformának vagy csak marketing fogásnak is gondolhatunk, úgy tűnik szerencsére egyre megkerülhetetlenebb szempont egy anyag innovációjánál. …Tovább… »
Jelentés Milánóból
A milánói designhetes beszámolónk a hg.hu-n Ismét Milánóban jártunk, és az itt látottakat, tapasztaltakat belsőépítész szemszögből is megmutatjuk Nektek.
Az eredeti cikk a Hg-n látható. http://hg.hu/cikk/design/9374-milano-2010-a-salone-satellite-ifju-titanjai
Mivel annyi látnivaló akadt, ez csak a Salone Satellite részlegről szól, a folytatásban következik a belvárosi Zona Tortona és maga a nagy kiállítás, az i Saloni.
Kövessétek végig a legújabb trendekért, információkért. …Tovább… »
Átalakulunk…
A Geppettoban ma is zajlik az élet, mindenki a helyén. Viktor az alsó szinten egyeztet egy elektromos tervezővel, Marci pedig próbál a reggelente ráomló emailhegy alól kikeveredni valahogyan. Eddig mindig sikerült neki.
Apropó alsó szint! Azt a feladatot kaptam, hogy a stúdió földszinti terét alakítsuk át egy igazi vérbő, kreatív ötletelő térré.. és ez lehet a te szerencséd is… …Tovább… »
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: IdőrendM.D.T. projekt – lezárva
Tipikus régi, 7. kerületi pesti bérházban vett meg az egyedül élő, külföldi megrendelőnk egy nagypolgári lakást és ennek a teljeskörű belsőépítészeti átalakításával bízott meg bennünket. Ez mindig kihívás, tekintve, az összevissza szabdalt tereket és az elöregedett épületet.
Mint minden tervezésnél, itt is azzal kezdtük, hogy megpróbáltuk megismerni a tulaj életmódját, stílusát, tisztáztuk, hogy milyen funkciók a legfontosabbak számára az új lakásban. Ezáltal a tervező és megrendelő nagyon gyorsanmegtalálták a közös hangot. Az az álomszerű felállás jött létre, mikor a tulaj minden elképzelése teljesül és a tervezőnek sem kell visszafognia magát.Ezért érezhető az egész lakásban, hogy a sokféle stílus ellenére, minden nagyon „egyben van”.

Ki az a gyártás-előkészítő?
Nehéz szakmát választottam magamnak… Magyarországi viszonylatban mindenképpen. Sokszor megkérdezték már a foglalkozásomat, és amikor elmondom, hogy mi a munkaköröm, értetlenül néznek. Ja, hogy bútortervező! Igen, az, hagyom rájuk. Pedig higgyék el, én elsősorban nem tervezőnek érzem magam, bármennyire is szebben hangzik, mint az én foglalkozásom neve. De akkor ki is vagyok én?
Szerző: Orlovits Norbert / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Egyedi bútor, IdőrendA nagy belsőépítész dilemma. Amerikai vagy hagyományos konyha?
Az elmúlt néhány tíz év egyik legerősebb trendhulláma volt az amerikai stílusú konyha, vagyis hogy a nappali, az étkező és a konyha közös légtérben helyezkedik el.
A különböző lakrészek funkciójának elválasztást általában egy tálalópult adja, mely egyszerre lehet kisebb családoknál étkezőasztal vagy akár előkészítő pult is.
Ezt a mai napig ugyanolyan hevességgel támadják és dicsérik a szakfórumok.
Mi nem szeretnénk eldönteni ezt a vitát, hiszen mindenkinek saját igényei és szokásai szerint kell kialakítania lakókörnyezetét.
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Egyedi bútor, Időrend, KonyhaMinimal design és a belsőépítész / “A tökéletességet nem akkor érjük el, amikor már nincs mit hozzáadni, hanem amikor már nincs mit elvenni”
Antoine de Saint-Exupéry
Naponta találkozhatunk a minimál kifejezéssel. A design minden területén előfordul, akár a webdesignban, akár a formatervezésben, és főleg, ha belsőépítészetről van szó.
Megpróbáljuk elmondani, hogy mi mit értünk minimalizmus alatt.

SMARTITECHTURE BY INTELLIGENT DESIGN
timeoutbudapest_geppetto download Magyar interiors group Geppetto creates “design without stress”. Tibor Sáringer homes in on walls with ears, breathing flowers and cloud nine for daily life.Pinocchio’s master, Geppetto may have breathed life into wood but this Geppetto, one of Hungary’s most inventive and innovative design studios, has given it brains. 12 years on, currently a group of seven, Geppetto has been experimenting to empower interior design with materials that know something other than their prosaic function to create clever but functional household items, stunning and user-aware furniture, and smart personal and public spaces that respond to what’s happening in them.It’s also a long shot from woodwork. Currently …Tovább… »
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészet mint befektetés, G-lab, Időrend, Sajtó1. lépés – Koncepció szintű tervezés
A konzultációk alatt meghatározott legfontosabb terek, és a hozzá kapcsolódó egyéb motívumok koncepció szintű tervezése. Alaprajzi és látványrajzok a kialakítandó terek funkciójelölő elrendezésének megjelenítésével. Felületképző anyagok, színek és harmóniák iránymutató meghatározása. …Tovább… »
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: IdőrendLegyen Tiéd a design-történelem egyik jelentős darabkája!
Birtokunkba került 10 db EREDETI Vitra Eames Aluminium szék, melyek együtt és darabonként is megvásárolhatóak.
A székekről:
Ray és Charles Eamest úgy szokták emlegetni, mint a házaspár, akik formába öntötték a 20. század Amerikáját. A művészet különböző területein tevékenykedtek (film, építészet, design). …Tovább… »
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: IdőrendElek Marci
belsőépítészeti tanácsadó, alapító, társtulajdonos
“a legjobbat akarom létrehozni”
“Sokak számára a napi munkába járás nyűg – no de ők nem is terveznek bútorokat :-). Nem titok: élvezem a munkámat, szóval egy kicsit olyan ez, mintha otthonról hazamennék.”
Szerző: Elek Márton - belsőépítész - designer / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész tervezők, Időrend
2. lépés – Belsőépítészeti tervcsomag
A belsőépítészeti tervcsomag kivitelezői árajánlat bekérésére alkalmas dokumentációs anyag. A koncepciótervekből kiindulva, a látvány szempontjából lényeges szerkezetek, technológiák, anyagminőségek, felületek, színek problémakörének tisztázása. A terek átalakításának megoldási lehetőségeinek feltárása és bemutatása. …Tovább… »
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: Időrend3. lépés – Kiviteli tervcsomag
Magában foglalja a koncepciótervi és a belsőépítészeti tervcsomagot. Ezekből kiindulva és ezeket továbbfejlesztve, a meghatározott szakági tervekkel, csomóponti tervekkel, anyagjegyzékkel, metszetekkel kiegészítve kivitelezésre alkalmas részletes tervcsomag. …Tovább… »
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: IdőrendBL Yachtclub – Bútoros fővállalkozók és kivitelezők voltunk
A CIB lizing beruhazasaban (5Mrd ft) epult 153 lakasos luxus Yachtkikötő es appartmannszállo mind a 153 lakásának bútorozási feladatát oldotta meg a Geppetto a tervezéstől a teljes kivitelezésig. A projekt 2007-ben befejeződött.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészet mint befektetés, IdőrendÁttekintés az intelligens anyagokról
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Axel Ritter SMART MATERIALS (in architecture, interior architecture and design) Birkhauser, 2007 Áttekintést kapunk azokról az intelligens anyagokról, amelyek mai tudásunk szerint a leginkább megfelelnek az építészeti, belsőépítészeti és tervezői igényeknek.
MATERIAL WORLD 2 (Innovative Materials for Architecture and Design)
Birkhauser, 2006
150 egyedülálló anyag, technika és technológia leírása: a napjainkban elért legmagasabb szint képviselői.
Ajánlom mindenkinek a Smart Materials című kiskönyvet, van benne mindenféle finomság:
- thermofestékek
- elektromágneses hullámhossz érzékeny festékek
- foszforeszkáló és fluoreszkáló festékek
- öntisztuló és légtisztító felületek
- electroluminescent anyagok
- öngyógyító műanyagok
- emlékező fémek
és még sok sok finomság, aminek a belsőépítészeti hasznosításáról és bútorokban történő felhasználásáról hamarosan írok.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendA Geppetto töltve van! – idén milánóban töltekeztünk
Mi így küzdünk az unalom és a rutin ellen: idén is ellátogattunk a milánói bútorkiállításra, azon belül a rengeteg innovációt felsorakoztató Salone Satellite-re. Az ilyen kiruccanásoknak köszönhető, hogy az állandó naprakész (és nemzetközileg is versenyképes) szakmai tudás mellett újra és újra fellobban a szerelem… szeretjük a munkánkat. (tipp: hoztunk néhány érdekes anyagot és szivesen megmutatjuk, ha érdekel..)
Szerző: / Hasonló bejegyzések: Időrend, SajtóA tervező mindennapi munkája során szükséges információk tárháza.
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Cuffaro, Paige, Blackman, Laituri, Covert, Sears PROCESS, MATERIALS, AND MEASUREMENTS (All the details industrial designers need to know but can never find) Rockport, 200.
A tervező mindennapi munkája során szükséges információk tárháza. Üzleti jellegű kérdések, eljárások, anyagválasztás, ergonómia, dokumentáció stb.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendK-okos / biofotel
Az első látásra merev tömbnek tűnő fotel alapanyaga a biomatracok gyártásánál alkalmazott kókuszrost. Részben ennek a rusztikus, durva anyagnak, részben pedig az egyszerű, kockaformának köszönhető, hogy először kényelmetlen és rugalmatlan benyomást kelt. A kókuszrost azonban, durva tapintása ellenére is hihetetlenül rugalmas, ennek köszönhetően kényelmes is.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: G-lab, IdőrendGhana Resources központi iroda – Az egzotikus projekt ahol szabadon szárnyalhatunk
A Ghana Resources Ltd Amerikai tulajdonú afrikai országokban tevékenykedő arany- és gyémántbánya vállalat. Accra-i 600nm-es (Ghána) központi irodájának belsőépítészeti megtervezésére kérte fel a Geppetto-t. A teljes projekt kb 2M USD értékű. A tervezési feladatkiírásban szerepelt a világviszonylatban is kiemelkedő belsőépítészeti megoldások alkalmazása afrikai környezetben. A projekt még kivitelezési fázisban van.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészet mint befektetés, Időrend, NemzetköziMérnöknek, terméktervezőnek, diákoknak és praktizálónak..
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
M. Ashby and K. Johnson MATERIALS AND DESIGN (The art and science of material selection in product design)Elsevier, 2002 Ha mérnöknek készülsz, megismerheted a különböző anyagok szerepét a terméktervezésben. Ha terméktervezőnek készülsz, rálátást kaphatsz arra, miben áll a tervezés gyakorlatában kedvelt anyagok előnye. Ha gyakorló tervező vagy, kézikönyvként használhatod az anyagokról és eljárásokról, illetve azok jellemzőiről.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendAmiben a Geppetto a N.o.1
A Geppetto megalakulása óta legszélesebb feladatkörünk a belsőépítészeti tervezés és kivitelezés. Tervezőcsapatunk tagjai – faipari mérnök, építész, formatervező, konyhatervező, stylist vagy éppen szociológus – a lehető legtöbb szempont szerint igyekeznek megoldani a mindenkori feladatot. Mivel minden esetben egyedi megrendelésre dolgozunk, az első tervek elkészültéig több hosszabb-rövidebb beszélgetés alkalmával igyekszünk feltérképezni megrendelőink igényeit, lehetőség szerint azokat is, amelyekről még ők maguk sem tudják, hogy léteznek. Az egyedi tervezés és kivitelezés lehetővé teszi, hogy az anyagok, a méretek, a formák mind-mind kizárólag a megrendelőtől függjenek, ennek köszönhetően szinte nincs olyan belsőépítészeti probléma, amelyre ne tudnánk megtalálni az optimális megoldást.
Megalakulásunk óta saját műhelyháttérrel dolgozunk, ami olyan összeszokott csapatmunkát jelent, amely elengedhetetlen a tökéletes minőségű kivitelezéshez. Széleskörű partnerkapcsolatainknak köszönhetően pedig a kivitelezésben is részt tudunk venni a bútorok beszerelésétől kezdve a burkolóanyagok lerakásán és az elektronikai berendezések beszerelésén át egészen a különféle kiegészítők beszerzéséig.
Amit egy tervezőnek érdemes tudni
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
M. Addington and D. Schodek SMART MATERIALS AND TECHNOLOGIES (for the architecture and design professions) Elsevier, 2005 Amit egy tervezőnek érdemes tudni: alapvető fizikai törvények és az anyagok legfőbb tulajdonságainak ismertetése, példákkal illusztrálva.
Szerző: / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendThe art and engineering of tensile architecture
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Horst Berger LIGHT STRUCTURES – STRUCTURES OF LIGHT (The art and engineering of tensile architecture)Authorhouse, 2005
Szerző: / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, Időrend“blackstage” a kaleidoszkópfal, avagy divatshow élőb(b)en
100% Design – Hollandia
100% Design – Hollandia, Rotterdam, június 5-7.
Egymást követik a design kiállítások Európa szerte. Az egyik legizgalmasabb eseménynek a nyári szezonban a hollandiai 100% Design kiállítás ígérkezik, mely az egyetlen nagy volumenű esemény az országban, mely összefogja a trendformáló tervezőket! Miután megnéztük a weboldalon a kiállítók listáját, érdemes azonnal repülőjegyet és szállást foglalni!
Szerző: / Hasonló bejegyzések: IdőrendDMY-Berlin International Design Festival
DMY-Berlin International Design Festival, május 21-25.
A Budapesti Design7 rendezvénysorozathoz hasonló fesztivál kerül megrendezésre DMY néven Berlinben. 35 helyszínen párhuzamosan futnak az események, kiállítások. A fesztivál nyitott a külföldi tervezők, kiállítók és látogatók számára egyaránt, így a programok között megtalálhatjuk például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem designereinek a rendhagyó vándor-tárlatát is, melyet Taste MOMEnts névre kereszteltek.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: IdőrendICFF – Az egyetlen említésre méltó design esemény az Egyesült Államokban.
ICFF – New York / Május 17-20.
20th International Contemporary Furniture Fair
A Jacob K. Javits Convention Center 600 kiállítónak és közel 25.000 szakmai látogatónak ad helyet ez alkalomból. A városban a 4 nap alatt több helyszínen zajlik a design élet, a kiállításhoz kapcsolódó rendezvények, programok időpontjairól a weboldalon tájékozódhatunk.
Szerző: / Hasonló bejegyzések: IdőrendPark Inn Hotel Sárvár – A legharmónikusabb együttműködés az építésszel és a beruházóval
A Proform Zrt beruházásában a Sárvári Termálfűrdő szomszédságában 240 szobás 4 csillagos szálloda közösségi tereinek belsőépítészeti és bútoros megoldásainak kivitelezése a Medveczky és Gothard építészirodával együttműködve. A projekt 2006-ban befejeződött.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészet mint befektetés, IdőrendAz újonnan kifejlesztett eljárások a fát a jövő anyagává emelik…
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Chris Lefteri WOOD (Materials for inspirational design)RotoVision, 2005Különböző fafajták és különböző felhasználási módok. Az újonnan kifejlesztett eljárások a fát a jövő anyagává emelik…
Szerző: / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendA modern fémek
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Chris Lefteri METALS (Materials for inspirational design) RotoVision, 2004Gyakorlati kézikönyv és forrásmunka művészek, műszaki szakemberek, építészek, tervezők és diákok részére a modern metál anyagokról: főbb jellegzetességek, eljárások, fő alkalmazási terület stb.
Szerző: / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendKülönös hangsúly az előkészítésen – bútortervezés Geppetto módra
Különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy bútoraink az első vázlattól a kivitelezés befejezéséig a legapróbb részletekre odafigyelve készüljenek, legyen szó szimpla ebédlőasztalról vagy akár egy komplett szállodabelső tervezéséről.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Belsőépítész konzultáció, Belsőépítészet mint befektetés, Egyedi bútor, Időrend, KonyhaKinyúlnak vagy összemennek, hogy megfelelően simuljanak ránk
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
S.E. Braddock Clarke and M. O’Mahony TECHNO TEXTILES 2 (Revolutionary Fabrics for Fashion and Design) Thames and Hudson, 2005Textilanyagok, amik kinyúlnak vagy összemennek, hogy megfelelően simuljanak ránk. Textilanyagok szénből, acélból, üvegből és kerámiából. Textilanyagok, amelyek megvédik viselőjüket a környezeti szélsőségektől a Földön és a világűrben…
Nagyon érdekes dolgok vannak a Techno textiles könyvecskében mintegy 400 oldalon. Csak kedvcsinálónak:
- interaktív textilek
- textilek, amik kijelzők is lehetnek
- emlékező fémmel átszőtt textilek
- gyógyító textilek
- hőt elektromos árammá alakító textilek
Ezek építészeti és belsőépítészeti felhasználásáról is lesz kis ötletbörze.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendMátrabérc Hotel áttervezése – a legszebb fekvésű
A 66 szobás wellnes- és borturizmust kiszolgáló luxushoteljének belsőépítészeti terveinek elkészítése, romantikus hangolásban. Európai viszonylatban is kiemelkedő szolgáltatásokhoz azt kifejező belsőépítészeti megoldások tervezése volt a feladat. A projekt még tervezési fázisban van.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészet mint befektetés, IdőrendINDUSTRIAL DESIGN TECHNIQUES AND MATERIALS
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Raymond Guidot INDUSTRIAL DESIGN TECHNIQUES AND MATERIALS Flammarion, 2006
Szerző: / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendExcelsior Spa Budapest konyhakoncepciói (egyedi megoldások beruházóknak)
Az Excelsior Spa beruházói szerettek volna biztosra menni, mind a minőség, mind design tekintetében. ezért örökpanorámás, termálvizes, luxusingatlanjainak a konyháinak tervezésére bennünket kértek fel.
Growing Materials kiállítás – Párizs 2008
Meghívott kiállítóként szerepeltünk K-okos fotelünkkel 2008-ban a párizsi Growing Materials kiállításon.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Belsőépítészet mint befektetés, Időrend, SajtóGastrodesign – szerelemgyermek
Nem szükséges hosszasan fejtegetni, hogy mennyire izgalmas és érzéki téma a gastronomia és a design átfedéseinek feltérképezése, a forma jelentőségének felkutatása az ízek világában. …Tovább… »
Fan-fan – cipzározható viráglámpa
A virág nem először ihlette meg a Geppetto tervezőinek fantáziáját, ezúttal azonban egészen más módon, mint korábban. A lámpa első látásra egy hatalmas gömb, amelyet a virág összecipzározott szirmai alkotnak. A szirmok anyagának színétől függően a lámpa már ilyen, “zárt” állapotban is hangulatlámpaként működhet.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: G-lab, IdőrendDr. Lamp – Mindenki készíthet magának lámpát / kesztyűlámpa
Olyan lámpát szerettünk volna megvalósítani, ami teljesen eltér a megszokott stílusoktól és anyaghasználattól. A diákkori csínyeket is idéző világító alkalmatosság a mi üzenetünk a design gyakran túlzott misztikumáról. A kesztyűlámpa a “mindenki készíthet magának lámpát” elv Geppetto kínálta megvalósulása.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: G-lab, IdőrendRoll lámpa – játékos hangulatvilágítás
A 2005-ös milánói Salone Satellite kiállításra terveztük. Szögletesnek indult az ötlet. Hogyha átfordítom, mindig más fénye van a lámpának. Igazi csapatmunka lett. Addig ötleteltünk az alapgondolaton, míg ez lett belőle. A lámpa testeként szolgáló henger plexiből készül, ezért nem csak gurítható, hanem bátran rugdosható is, akár parkettán, akár szőnyegen. A henger mozgatásakor, annak pillanatnyi helyzetétől függően négy különböző színben váltakozva világít. A henger közepén helyezkednek el a különböző színű LEDek, valamint az akkumulátor, mely hat órán keresztül működik újratöltés nélkül. A Roll lámpa játékos hangulatvilágításra alkalmas.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: G-lab, IdőrendKörnyezettudatosság és a “green building” anyagai
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Blaine Brownell TRANSMATERIAL 2 (Materials that redefine our physical environment)Princeton, 2008Napjainkban új anyagok kifejlesztésekor a környezeti szempontok kapják a főszerepet. Az anyag-, termék- és építési rendszer gyártó cégek arra törekszenek új technológiák kifejlesztésekor, már meglévők átdolgozásakor, hogy azok minél jobban illeszkedjenek az érdeklődés középpontjában lévő környezettudatosság és a “green building” elvárásaihoz.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendAsk fotel
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a hintaszék bármelyik pillanatban felborulhat, ezért talán bele sem akarsz ülni…A fotel egy kissé széthúzott, nyomott arányú, feje tetejére állított kérdőjel formáját követi. A kérdőjel ívelt részének vége szolgál ülőfelületként, szára háttámlaként, pontja pedig fejtartóként. A hintaszék designjának köszönhetően mindenféle ellensúly, vagy bármilyen bonyolult segédszerkezet beépítése nélkül képes megtartani egyensúlyát és kényelmes helyet biztosítani a benne pihenőnek.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: G-lab, IdőrendCyclops – szőrős PC egér
Kissé bizarr, ám annál kellemesebb érzés munka közben a rideg műanyagdarab helyett egy szőrős egeret fogdosni. …Tovább… »
B-mek – szórakoztató fényforrás
A B-mek lámpacsaládot egy plexiből készült csőben elhelyezett fényforrás kétféle állólámpás, illetve falra szerelhető változatai alkotják. A csőben elhelyezett fényforrást egy vékony damil köti össze a plexicsövön kívül elhelyezkedő gyűrűvel. A gyűrű mozgatásakor a fényforrás ellentétes irányba mozdul és első látásra nem is jövünk rá, hogy milyen módon. …Tovább… »
Air1 – átlátszó hangfal
A Bay Audioval közösen fejlesztett, különlegesen lapos, a high end csúcsát képező, elektrosztatikus technológiájú hangfal lelke Bay Zoltán elektromérnök fejlesztőmunkájának az eredménye. A hangfalat hanghűsége és részletgazdagsága a világ legjobbjai közé emeli. Ehhez adódik hozzá a Geppetto design-filozófiájának jegyében tervezett megjelenés. …Tovább… »
Lágytojástartó – az ikon
step-by-step, gyakorlati útmutató a 2-D és 3-D rajzoláshoz tárgy- és terméktervezők részére
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Alan Pipes DRAWING FOR DESIGNERS (Drawing skills, Concept sketches, Computer systems, Illustration, Tools and materials, Presentations, Production techniques) Laurence King Publishing, 2007 Az egyetlen átfogó, step-by-step, gyakorlati útmutató a 2-D és 3-D rajzoláshoz tárgy- és terméktervezők részére.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendAz ingatlanberuházás mely szakaszában érdemes belsőépítész segítségét kérni?
Meglepő módon a belsőépítész nem alárendeltje az építésznek, hanem avval együtt dolgozva tudják a megrendelő igényeit a leginkább kiszolgáló teret tervezni. A belsőépítészt érdemes minél hamarabb, akár a telek kiválasztásánál bevonni, de legkésőbb …Tovább… »
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Belsőépítészet mint befektetés, IdőrendBuzogány Ildikó
belsőépítész tervező, projektvezető
“meg tudjuk változtatni a világot”
“Ahhoz, hogy igazán jót hozzunk létre, nem lehet kívülállóként szemlélni a világot. El kell merülni a részletekben, majd hátra húzódni és onnan is felépíteni a dolgokat. Így lesz a tereknek lelkük, a bútoroknak kisugárzásuk, a tárgyaknak életcéljuk és így marad belőlem is mindig, mindenhol valami.És közben próbálok a földön járni, folyton az újat és különlegeset keresve, és még mindig hiszem, hogy meg tudjuk változtatni a világot.”
“Szeretett penthouse lakásunk előnyei mellett hátránya, hogy nem túl szerencsés elrendezésű. Átgondolatlanul, egymással sem egyetértve vettük a lakást birtokba néhány évvel ezelőtt. Meg is lett az eredménye: káosz, folyamatos kellemetlenség érzés, itt-ott kallódó tárgyak „tonnája”, melyeknek lehetetlen volt helyet találni, ahogyan a magunk helyét sem leltük a lakásban.
Ildikó fél szavakkal világít rá olyan hiányosságokra, amiket én nem ismertem fel, de évek óta szenvedek tőlük. Ugyanígy fél szavakkal kínál rá megoldásokat. Megérzi, hogy mihez ragaszkodunk és ötleteivel támogatja ezeket. Néha teljesen ellenkező „végleges” elképzelésekkel érkeztem hozzá de 2-3 félmondat és egy skicc után úgy éreztem: „Ez az, miért is nem jutott ez eddig eszembe, hiszen mindig erre vártam?!.”
Ma már sok kis skicc elevenedett meg lakásunk sok-sok pontján. Nagyon szerettem veled “dolgozni” és csak azért nem fogsz hiányozni, mert legközelebb is hozzád jövünk” – Sarkadi Mónika
“Maximálisan figyelembe vettétek az ízlésünket, alternatívákat mutattatok fel. Nem volt csúszás, nem kellett folyton rátok telefonálni, mint oly sok más emberre, akikkel dolgunk volt a felújítás során. – Gárdos Judit
Kovács Danica
belsőépítész tervező, projektvezető
‘imádok harmóniát teremteni’
A bútortervezést örömmel kombinálom a belsőépítészeti kihívásokkal, a belsőépítészetet örömmel átfonom a bútortervezési feladatokkal. Imádok harmóniát teremteni, csendesen gondolkodni, váratlan ötletekkel meglepni az embereket, vasárnapoként délután sziesztázni,egy könyvvel elbújni a világ zaja elől……
A kényszerítés és a rábeszélés nem az én fegyvereim, az összhang és a megértés inkább az. Egy új feladattal az életemnek új része kezdődik.
Nem csak a végerdmennyel vagyunk elegedettek, hanem azzal is ahogy az megszületett! Tetszik a Geppetto stílusa , tetszik, ahogy figyeltetek ránk. Az elkeszült bútorok minősege kifogástalan. Danicával pedig nagyon jó volt együtt dolgozni, és én már várom a következő alkalmat. – Vida Piroska
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész tervezők, IdőrendAfrikai utibeszamolo
Par honapja egy baratommal kitalaltuk, hogy motorozzunk el Ghanaba, mert az biztos jo lesz… …Tovább… »
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: IdőrendMenjünk idén kiállítani?…Jó, jó, de hova?
60 esettanulmány napjaink legtalálékonyabb, a világ legkülönbözőbb tájain élő építészeitől
Olvass bele nálunk! Elérhető a bemutatótermünkben lévő mini könyvtárban.
Victoria Ballard Bell with Patrick Rand MATERIALS FOR DESIGN Princeton Architectural Press, New York 2006
60 esettanulmány napjaink legtalálékonyabb, a világ legkülönbözőbb tájain élő építészeitől a különböző alapanyagok (üveg, beton, fa, fém, műanyag) leleményes felhasználásáról. Emellett alapos tanulmányt olvashatsz az anyagok jellemzőiről, történetéről, permutációjáról, és a gyártási technológiákról.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítészeti mini könyvtár, IdőrendHogyan is kezdj hozzá? Hogyan fogalmazd meg a stílusod?
Hogy ne csak a fantáziádra kelljen hagyatkoznod, segítségül megadunk néhány magazin címet és linket, hogy könnyebben át tudd gondolni és képekkel ábrázolva elmondani nekünk is, hogy milyen a számodra minden szempontból tökéletes otthon. Javasoljuk, hogy ne egy konkrét lakásképeket válassz ki, hanem mutasd meg nekünk, milyen hangulatot, színvilágot, világítási és egyéb megoldásokat szeretnél viszontlátni, áll közel hozzád, mi az amit tudnál szeretni! Azt is jelöld be amit nem!
Magyar nyelvű magazinok:
H.O.M.E Magazin
Elle Dekor
Atrium
Decorreport
Külföldi magazinok:
Wallpaper
Design Diffusion News
Interni
Frame
Rengeteg belsőépítészeti könyvvel is várunk, pl. :
Daab, Taschen és Teneues kiadványokkal
A kiadványok legtöbbje megtalálható bemutatótermünkben, ahol szívesen várunk, és olvasgatás közben kipróbálhatod bútorainkat is. Jelentkezz be egy konzultációra itt, a jobboldalon található 30 másodperces ürlappal!
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: A legjobb kérdések, Belsőépítész és az otthonod, Belsőépítészeti mini könyvtár, Egyedi bútor, IdőrendInterior Lifestyle kiállítás – Tokió 2006
Az Európai Unió “Gateway to Japan” programja azokat a kis- és középvállalatokat segíti a japán piacra lépésben, amelyek meghatározott szektorokban új szereplőként szeretnének megjelenni, vagy éppen erősíteni szeretnék jelenlétüket. …Tovább… »
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Belsőépítészet mint befektetés, Időrend, SajtóSalone Satellite kiállítás – Milánó 2006
Stúdiónk 2004-ben elsőként képviselte a magyar tervezőket Milánóban a Salone Satellite kiállításon. Azóta rendszeresen résztvevői vagyunk ennek a rangos nemzetközi kiállításnak, amely a design cégek bemutatkozásának egyik legfontosabb színtere. 2006-ban a tőlünk megszokott módon új tárgyakkal mutatkoztunk be. Az új Fan-fan lámpánk és a vasbetonrácsokból hajlított könyvespolcunk arról tanúskodik, hogy szeretünk kísérletezni, és szívesen nyúlunk olyan anyagokhoz, amik a szokványostól egy kicsit eltérnek. A hazai Lakástrend kiállítás után most először nyílt alkalmunk arra, hogy megismertessük a Bay Audio high end hangfalunkat a külföldi közönséggel is.
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: G-lab, Időrend, SajtóBútorvilág kiállítás – Budapest 2005
A Land and Living design és életmód blogon- 2005
Bár a magyar designról sajnos külföldön még úgy gondolkodnak, hogy tulajdonképpen nincs is olyan, szerencsére úgy tűnik, hogy mégis kezdik felfedezni a hazai tervezők nemzetközi színvonalú munkáit.
A Land and Living nevű design és életmód blog és a cikket kommentelők így vélekednek rólunk:
http://www.landliving.com/articles/0000000491.aspx#addcomments
Szerző: eper / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Belsőépítészet mint befektetés, Egyedi bútor, Időrend, Nemzetközi, SajtóLakástrend kiállítás – Budapesti Műcsarnok 2004
100% Design kiállítás – London 2003
A magyar designerek közül elsőként vettünk részt a 2003 szeptemberében Londonban megrendezésre került 100% design kiállításon, amely a szakma egyik legrangosabb nemzetközi fóruma. Az ezen a rendezvényen való megjelenés egy kellően innovatív alkotással és egy azt magas színvonalon bemutató, a kereskedelem szempontjából nélkülözhetetlen katalógussal, nemcsak a Geppettonak, de az egész magyar formatervezés számára egy nagy és ritka lehetőség volt. 100% Design honlapja >>
Szerző: admin / Hasonló bejegyzések: Belsőépítész és az otthonod, Belsőépítészet mint befektetés, Időrend, Sajtó1999
Az Ötlet Mozaik cikke a függeszthető bútorokról Geppetto módra









































































