A lakásunk legszebb dísze, vagy állandó problémaforrás? A lépcső és a belsőépítész:

Az, hogy van e lépcső lakásunkban, nem esztétikai, hanem építészeti döntés kérdése. Belsőépítészetileg már adottságnak tekintjük, hogy kétszintes otthonnal kell e dolgoznunk. Mégis rengeteg kérdést át kell gondolnunk, hogy elégedettek legyünk a végeredménnyel.

Első lépésben meg kell vizsgálnunk, hogy otthonunk megfelelő pontjára került e  a lépcsőnk. Ezt általában az építésztervező eldönti, de nem árt, hogyha ez már a belsőépítészettel egyeztetve alakul ki.

Fontos szempont, hogy a két szintet menniyre akarjuk elkülöníteni. Hogyha szeparálni szeretnénk a két szint funkcióját, érdemes a bejárathoz közel, az előszobába rakni a lépcsőt. Ez például akkor praktikus, hogyha nagyobb gyerekek lakják a felső szintet, akik már vágynak az önállóságra. Hogyha a két szint funkciója szorosan kapcsolódik, helyezhetjük a lépcsőházat a nappaliba, a konyhába vagy az étkezőbe is, akár galériás megoldással. Fontos, hogy képzeljük el magunk előtt, ki , mikor fogja használni a lépcsőt, mennyire fogja zavarni azt, aki éppen az alsó szintet használja. Gondoljuk át, hogyan képzeljük el házunk, lakásunk hosszútávú működését, mi lesz, hogyha a gyerekek nagyobbak lesznek, vagy esetleg bővül a család. Ha megtaláltuk a lépcső optimális helyét, nagyon fontos, hogy az valóban használható legyen. A pontos geometria számítás mindennek az alapja, figyelembe kell venni anatómiai adottságainkat, a lépcső és a ház szerkezetét, anyagait is. A munka ezen részét bátran bízzuk szakemberre, és ne sajnáljuk rá az időt. Sajnos igen sokszor látunk munkánk során olyan lépcsőket, ahol a fejünket  beverjük egy gerendába, az utolsó lépcsőfoknál megmagyarázhatatlan módon mindig elbotlunk. Pedig ezeket a dolgokat egy gondos tervező már a tervrajzokon könnyűszerrel kiküszöböli. A befoglaló forma legyen helytakarékos, de kerüljük a kényelmetlen megoldásokat. Gondoljunk arra, hogy nem csak a napi közlekedést kell megoldanunk, gyakran előfordulhat, hogy nagyobb bútort kell feljuttatnunk a felső szintre.Hogyha az első két lépésen túl vagyunk, jöhet a feladat legkreatívabb része. A lépcső egy határtalanul izgalmas és ezerféleképpen variálható szerkezeti forma.

Egy kis munkával lakásunk vagy házunk legszebb díszévé válhat. Akkor jó, hogyha esztétikáját szerkezete határozza meg. Dönthetünk vasbeton vagy könnyűszerkezetes-általában fém -váznál. Ezt kivitelezési, gazdasági, és helyigénybeli kérdések döntik el, melyben minden közreműködő szakember véleményét érdemes meghallgatni. A lépcsőnél nagyon meghatározó annak funkcionalitása, tartóssága. Ezt az anyagválasztásnál is figyelembe kell vennünk.Ne akarjunk korlát nélküli üveglépcsőt, hogyha a gyerekek imádnak maszatos kézzel fel le rohangálni, ne válasszunk feleslegesen kényes felületeket,ügyeljünk rá, hogy igényünknek megfelelően könnyen tisztán tudjuk tartani azt.

Ne feledjük, hogy a lépcsőnek fontos része a biztonságos, kényelmes, ergonomikus fogódzó, a megfelelő, éjszaka is funkcionáló, legalább két helyről kapcsolható világítás is.A szép lépcsőhöz általában elegendő egy gondosan kivitelezett, precízen megtervezett tartószerkezet, aminek egyszerű dísze a burkolat, a korlát , a fogódzó, a világítás. Nincs szükség a legbonyolultabb, legdrágább megoldásra, elegendő egy apró, jól végiggondolt ötlet, amitől az a valami megismételhetetlen, és csak a miénk lesz.

Egy jó tervezőnek pedig ez a legnagyobb kihívás, ne féljünk segítséget kérni, csak nyerhetünk vele.

lépcső kivitelező (tipp)